Színésznői karrier
Színésznői karrier, anyaság, majd egy hobbi, amelyből második hivatás vált.
Színésznői karrier.
Sikertörténet? Az. Szerencse? Aligha.
Ehhez kellett egy olyan kitartó és folyamatosan pörgő személyiség, mint Fridrik Noémi. Ismerjük meg a MiLi megálmodóját, aki két pici lány és színészi munka mellett épített fel egy olyan vállalkozást, amely nemcsak sikeres, de egyre nagyobb közösségteremtő erővel bír.
– Alkotás – ha van szó, amely téged jellemez, akkor ez az. Hogyan kezdődött?
Az anyukám óvónő és rengeteg kézműves dologgal készül nap mint nap a gyerkőcöknek. Ebbe nőttem bele – színes papírok, olló, ragasztó, a szivárvány összes színében pompázó filcek, zsírkréták, vízfestékek, temperák. Aztán általános iskolás koromban nyaranta Palicsra jártam nyári táborba, ott találkoztam először tűzzománcolással, nemezeléssel, agyagozással, szövéssel, szalmadoboz készítéssel, fonással, egyszóval mindennel, ami az alkotásról szól. Kiskorom óta a színjátszó szakkörök aktív tagja is voltam, zenéltem zenekarban, zongorázni tanultam, klasszikus balettre, társastáncra, néptáncra jártam. Mindent csináltam.
– Aztán a sok mindenből kiemelkedett a színjátszás.
Egészen pici korom óta színésznő szerettem volna lenni. Menyasszony és színésznő. Nem emlékszem más vágyra csak erre. A szüleim nem művész emberek, viszont nagyapám volt a falu kántora, festett, közreműködött színdarabokba, talán tőle örököltem a szereplés vágyát.
Már az általános iskolában szavalóversenyek, előadások, mesemondó versenyek, iskolai fellépések töltötték ki az időmet, és ez volt a jellemző gimnáziumban is.
Gimisként játszottam el első monodrámámat, sorra nyertem az Arany balladamondó versenyeket, és amikor csak tehettem az irodalom tanárnőmmel Szász-Kolumbán Olgi nénivel, az akkori Pódium vezetőjével készültem. Ő indított ez ezen a pályán.
Mindig úgy gondoltam, hogy ha az ember szeretne valamit, és azért tesz is, akkor nem kérdés, hogy megvalósul-e az álma. Aztán amikor közel 400 jelentkezőből elsőre felvettek Kaposváron Babarczy László induló osztályába, akkor szembesültem azzal, hogy nem ilyen egyenes a vágy útja.
– A kislányaid születése milyen változásokat indított el a szemléletedben?
Tanulom – mert nem mondhatom, hogy megtanultam – a lelassulást és a pillanatok kiélvezését. Ez óriási kihívás számomra, hiszen személyiségemből adódóan nagyon intenzíven élem a mindennapjaimat, ezer dolgot csinálok egyszerre, és ez még rosszabb volt lányok előtt. Amikor Lili megszületett, még nagyon erős volt bennem a „vissza akarom kapni a régi életemet”-érzés: öt hónapos korában már két főszerepet elvállalva, színházöltözőkben szoptatva tértem vissza színésznőként. Lili után viszont nagyon gyorsan megszületett Mia, és akkor nem volt mit tenni, megadtam magam, és azt mondtam: jó, akkor én most egy darabig csak anya leszek. Így is történt, és nagyon örülök, hogy megtehettük, hogy ovikezdésig itthon maradtam velük. Nem szerettem volna az az anyuka lenni, aki azon kesereg, hogy úristen, hova tűnt el az idő, mikor nőttek fel, nem is voltam jelen az első éveikben. Ezt a színház mellett nem tudtam volna megtenni – egy színésznő reggeltől estig a színházban létezik.
– Természetes játékok, Waldorf-pedagógia, környezettudatosság – hogy gyűrűzött be mindez az életedbe?
Valahogyan ez kódolva volt. Egy pici faluban nevelkedtem, természettel körülvéve. Apukám földműves és sokszor mentem vele a határba. Kukoricából csuhébabát készítettünk, pipacsvirág-tündért, koszorúkat.
Aztán felnőttem, és nekem is megszülettek a lányaim. Ugyanezeket az értékeket szeretnénk nekik átadni. Waldorf oviba járnak, és ott találkoztam ismét a gyapjúval, ott jött szembe a nemezelésnek egy új technikája, a tűnemezelés.
Lélegzetelállító volt, amikor megláttam azokat a gyapjú képeket, amelyek nap mint nap körülveszik a gyerekeket az oviban. Ez egybeesett azzal az időszakkal, amikor három év kihagyás után visszatértem a színpadra, és esténként nem lehettem a lányokkal.
Kerestem hát valami anyahelyettesítő megoldást. Akkoriban sokszor olvastunk egy mesét, amelyben a kistesó születése miatt az anyuka egy-egy angyallal ajándékozta meg a gyerekeket, hogy őrizzék az álmukat, amíg ő a picivel foglalkozik. Ez adta az ötletet: én is kerestem egy hasonló angyalos megoldást, mert gondoltam, hogy ismerős lesz nekik ez a helyzet, és valami különlegesre vágytam. Így születtek meg az első gyapjúangyalaim. A gyapjú azóta meghatározó eleme az életemnek, számomra a melegséget, a biztonságot és az otthont jelenti.
– Sokan gondolkodnak úgy, hogy jó, jó, szépek a természetes játékok, de azért a mai gyerekeknek mégiscsak kellenek a színes-szagos készségfejlesztő eszközök. Te miként vélekedsz erről, milyen személyes tapasztalataid vannak?
A legnagyobb fejlesztő erő a szabad alkotás. Annyira jó látni, hogy csak a fantáziájukra van szükség, semmi másra. Egy-egy kendő például palást, vagy éppen játszószőnyeg, földig érő báli ruha. Úgyhogy ha a lányokon múlik, akkor lényegében alig lenne szükségünk bármilyen játékra.
– Nem kérdés, hogy ma egy vállalkozás számára elkerülhetetlen az online jelenlét. A MiLi esetében sincs ez másként – mi több, az látszik, hogy kiemelt figyelmet szentelsz ennek. Honnan a lendület, mennyire inspirálnak a visszajelzések?
A MiLit mint vállalkozást valójában a kedvelők, követők hozták létre, életre, és ők inspirálnak azóta is az egyedi megrendeléseikkel – egyáltalán nem volt tudatos vállalkozásindítás. Amikor elkészítettem az első angyalokat, és megosztottam őket a Természetes játékok Facebook-csoportban, elkezdtek özönleni a megrendelések.
Hogy ne a privát oldalamon és üzeneteim között vesszenek el ezek a beszélgetések, gyorsan, egy óra alatt kreáltam egy MiLi-oldalt, sablonlogóval, képpel erre a célra.
Legnagyobb meglepetésemre hatalmas érdeklődéssel kezdtek el követni több százan, napról-napra. Előfordult, hogy egy nap alatt két-háromszáz követés érkezett arra az oldalra, amelyen valójában még alig volt valami, csak egy-egy alkotásom. Szóval így nőtte ki magát a dolog. Jöttek az egyedi kérések, egyedi megrendelések, és azon kaptam magam, hogy a MiLi nemcsak hogy létezik, de nagyon is működik.
– 2020 új kihívásokkal szembesített mindannyiunkat. Hogyan élted meg ezeket a hónapokat?
2020 egy nagyon különleges év mindannyiunk számára. Azt hiszem, a világtörténelemben először állt meg a színházi élet, és bezárkóztunk a négy fal közé. A legnagyobb menekülőutam a MiLi volt, a MiLiben való alkotás élménye. Úgyhogy minden energiámat, figyelmemet és alkotási vágyamat ebbe öltem bele, és hatalmas lendületet vett a dolog. Folyamatosan új ötleteim támadtak, és ez a helyzet végül azt hozta magával, hogy elkezdtem tudatosabban létezni mint vállalkozó. Mi több, színésznőként ezt is úgy fogtam fel, mint egy szerepkört. Új szerepem kezdem játszani: a vállalkozó anyukát.
– Miben nyilvánult meg ez a tudatosság?
Rengeteg webináron képeztem, fejlesztettem magam. Ráleltem a Zsolya Communication csapatára, akik nekem ítélték a 2020 legagilisebb vállalkozójának járó különdíjat. Ez hatalmas elismerés és megtiszteltetés volt. Továbbá van egy nagyon támogató Facebook-csoport, a Mompreneurs – magyar vállalkozó anyák néven, itt rengeteg segítséget kaptam a vállalkozói léthez. Hasznos gyakorlati tudást adott a Kívül-belül boldogság csoport Vállalkozásfejlesztés lépésről-lépésre programsorozata is.
– Azt gondolná az ember, hogy a színház és a család mellett más már nem fér bele. Mégis, hogyan és mikor tudsz időt szánni az alkotásra?
Most, mikor újra indul a a színház, valóban nehéz megoldani ennek a hármasnak az összeegyeztetését. Az alkotásra csak az éjszakák maradnak. Este 10-ig próbálok a színházban, hazajövök, és akkor vetem bele magam az elmélyülésbe.
– Aki követi a tevékenységed, tudja, hogy folyamatosan újabb és újabb ötletekkel rukkolsz elő. Hogyan tovább, milyen terveid vannak?
Hogy mik a terveim? Na, azokból Dunát lehetne rekeszteni. Most első körben az foglalkoztat a legjobban, hogy hogyan tudnám ezt a színház mellett teljes gőzzel csinálni úgy, hogy megmaradjon a lendület. Bővítésen gondolkodom. És nagyon-nagyon elkezdett foglalkoztatni az alkotás pszichológiája. Rájönni, hogy miért nyújt ez mindannyiunknak – nekem is, és azoknak is, akik részt vettek már workshopokon – ennyire felszabadító, örömteli érzést. Ez a célja a blogsorozatnak is, hogy bemutassak különböző alkotókat, és azt, ők hogyan alkotnak. Hogy megismerjünk különféle technikákat, és rávilágítsunk arra, kinek mit jelent az alkotás. Azt hiszem, ez az egyetlen dolog, ami életben tart minket. Miképpen egy kőművesnek, úgy egy kézműves alkotónak is lételeme a „csinálás”, a kézzelfogható megteremtése. Ezen túlmenően a jövőben szeretnék alkotótáborokat létrehozni, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. Nagyon jó lenne, ha a MiLI egy nagy csapattá válhatna. De hát ez még messze-messze van, egyelőre megy a kísérletezés, az, hogy hogyan tudok életben maradni a színház és két gyerek mellett.
Bagolyvár
