Vajon kit rejt az álarc?

A farsang időszaka az egyik legfelszabadultabb ünnep az év ritmusában. A téli álom
elűzésének, az új reményt hozó tavasz ébredésének ünnepeként ismerjük. Hosszú út
vezetett az évezredes, még a kereszténység előtti hagyományoktól Elza tüllruhájáig, ám a
lényeg ugyanaz maradt: a természet megújulása feletti öröm, az önfeledt mulatozás.

Párnacsatázó lovagok, bulizó fehérnépek és jelmezgyáros anyukák

Hazánkban sincs másként: egy 1418-ból fennmaradt írásos emlék beszámol egy egri farsangról, ahol tréfás viadal keretében küzdöttek meg egymással a lovagok, párnákkal
védve magukat a hosszú rudakra erősített konyhakésektől. (Spoiler: mindenki élve
megúszta).
Emellett régen a farsang a párválasztás időszaka volt, fontos esküvői szezon
Magyarországon. Ugyanis a húsvéti böjt idején már tilos volt esküvőt tartani. A legények
mulatságokat, bálokat szerveztek, melyeken a lányok rokonaik (közvetítőik) segítségével
bokrétával ajándékozták meg a kiszemeltet, hogy aztán a farsang végén a kalapjára tűzve
színt valljanak.
Farsanghétfőn tartották az asszonyfarsangot, amikor is az asszonyok ihattak, mulathattak,
nótázhattak, mint az urak.

Ma már nagyon másról szól a farsang. Jelmez-szépségversennyé vált. Kié a
legötletesebb, legizgalmasabban kivitelezett jelmez? Kinek hány álmatlan éjszakája ment
rá? Kinek a gyermeke kiáltott fel a nagy nap előtt, hogy mégis inkább más szeretne lenni?
Ki szenvedett ettől a legjobban….? Ismerős ugye?

Nálunk bizony a szerepjáték, a más bőrébe bújás mindennapi játék. Kis túlzással
állíthatom, hogy a lányaim szinte nem is játszanak mást. Állatok, cirkuszi mutatványosok,
bolti eladók, cukrászok, tanítók és diákok, tündérek és boszorkányok.
Na, persze nem esett messze az alma a fájától, nézzük csak, mit csinál az anyukájuk?
Ugyanezt, és még fizetnek is érte 😛

Belőlem is lehet királylány! Vagy inkább dezoxiribonukleinsav?


Na de miért is olyan izgalmas? Miért várjuk annyira izgatottan, hogy beöltözhessünk, hogy
egy éjszakára levessük mindennapi ruhánkat és fantáziánk világából előhívjuk a titkon
vágyott szerepkört? Csak egy éjszakára bárki lehet gonosz boszorkány, tréfamester,
varázsló, világmegváltó, hős herceg, vagy a világszép királylány. Szabadon
kiélhetjük elfojtott érzéseinket. (Kedvencem az orvos apuka, aki DNS molekulának
öltöztette a kisfiát… végül is… :D)


De vajon ki miért választja azt az álarcot, amit választ? Milyen álarc mögé bújik? Miért
menekülünk egy maszk mögé, és hisszük el, hogy varázslat történik és tényleg szebbek,
jobbak, gonoszabbak leszünk? Ha megnézed, az összes hősfigura (Zorro, Batman,
Hihetetlen család) elrejti hétköznapi személyiségét egy maszk mögé, melytől sokkal
erősebb, gyorsabb, ügyesebb vagy épp láthatatlan lesz.

Nem így a gyerkőcök. Nekik nincs szükségük kidolgozott ruhákra, álarcokra, nem külső
segítséggel lényegülnek át, hanem a saját személyiségük árnyalataival játszanak. Hiszen
akinek van gyermeke, pontosan tudja, látja, hogy amint megszületik a gondolat, abban a
pillanatban népesül be az erdő, a királyi palota, és pillanatról pillanatra váltanak szerepet
leopárd és tündér között.

 

Egyértelmű, hogy kicsik számára a szerepjátékok nemcsak farsang idején, hanem a
mindennapokban is fontos szerepet kell hogy játsszanak. Mint azt sokan tudjátok, a
lányaim Waldorf-oviba jártak-járnak, amely abban (is) különleges, hogy itt a farsang nem
csak egy napig, hanem egy egész héten át tart. Ilyenkor ebben a néhány napban mindig
valamilyen témát dolgoznak fel egy mese keretein belül. Ez lehetőséget ad arra, hogy
mesterségeket, állatokat ismerjenek meg, vagy akár megjelenítsenek egy teljes királyi
udvart. A hét az elmélyülésen túl lehetőséget ad arra is, hogy a jelmezeiket csereberéljék
egymás között, így megtanulják megosztani egymással legféltettebb kincseiket.

Kapj fel egy maszkot, és légy, aki akarsz!

Nem kell azonban Waldorfos szülőnek lenni ahhoz, hogy tudd: ha egy gyerek játszani
akar, a képzelethez nem kell minden részletében kidolgozott szuperhősjelmez vagy csilivili
unikornisgúnya. Ha egy gyerek felvesz egy álarcot, akkor hiába hívod reggelizni vagy
fürdeni, mert az oroszlánok sajnos nem esznek zabkását, a sünik pedig nem szeretik a
vizet. Talán ezért is kaptam annyi kedves „na végre, ilyen nekem is kell!” üzenetet, amikor
elkezdtem készíteni a gyapjúálarcokat. Volt már pók, vörösbegy, béka, pillangó, katica,
unikornis… a lehetőségek, azt hiszem, ez esetben is végtelenek. A siker kulcsa azonban
elsősorban a gyerekekben rejlik: az ő fantáziájuk, kreativitásuk az, ami életre kelti a
játékot. Akár farsang idején, akár az év többi napján!